- Palotás Árpád Bence professzor
- Lakatos István, akadémikus
- Dobróka Mihály professzor
- Bőhm József egyetemi docens
- Jármai Károly professzor
- Kaptay György professzor
- Gyulai József, akadémikus
- A Tudásbázishoz
Lakatos István, akadémikus
Sikeres esetekben a kiválóság nagyon sokat számít
A Mikovinyi Sámuel Doktori Iskolában a kiválósági programot tudatosan felhasználjuk arra, hogy a kutatás-fejlesztésbe a doktoranduszokat is bevonjuk. Eleve olyan témákat írunk ki, amelyek ehhez a programhoz elementárisan szükségesek. Persze itt az a probléma áll fenn, hogy a TÁMOP program gyakorlatilag másfél év alatt kifut, befejeződik, bár természetesen lesz egy „poszt” időszak, amikor még a tudományos teljesítést regisztrálni kell. Ez viszont azt jelenti: a doktoranduszok finanszírozásának az említett időszak után valamilyen más formában kell történnie. A doktoranduszok egy részének tanulmányait az állam finanszírozza három éven át, ezen időszak alatt azonban a legritkább esetben tudnak fokozatot szerezni a hallgatók. A doktoranduszok ötven-hatvan százaléka az abszolutóriumot megszerzi ugyan a három év alatt, azonban csak 30-35 százalékuk jut el a doktori fokozatig, és jelentős részük is csak hat-hét év alatt fejezi be sikeresen a képzést. Természetesen, ez nem zárja ki, hogy nagyon tehetséges fiatalok nem tudnak eljutni három év alatt a kijelölt célig, de a sikeres esetekben a kiválóság nagyon sokat számít, ami alatt azt értem, hogy a jelöltek kiemelkedő szorgalommal rendelkeznek és előzetesen már aktívan részt vettek a Tudományos Diákköri mozgalomban vagy dolgoztak a tudományos kutatói pályán. A doktorandusz képzést alapvetően befolyásolják a fentieken kívül az életszínvonalbeli problémák. Nevezetesen, a fiatalok, amikor elvégzik az egyetemet huszonhárom évesek, eljutnak abba az életszakaszba, amikor családot szeretnének alapítani, amikor az életfeltételeiket meg kell teremteni. Ha egy fiatal szakember fejébe veszi, hogy tudományos pályára lép, nagy terhet vállal magára. A tudományos életben elindulni, a PhD programba belépni, annak a feltételeit teljesíteni és közben az egyéni, családi életet is elkezdeni embert próbáló feladat. Az egyén számára a nehézségek összemérhetetlenek ahhoz viszonyítva, mint ha valaki egy multinacionális céghez kerül. Ráadásul a műszaki tudományok területén ennek ma úgyszólván korlátlan határa van.
Ha csupán a szénhidrogén-iparról beszélnék, ott kifejezetten szakemberhiány lépett fel, annak ellenére, hogy az egyik legjobban fizető szakma. Ami a Miskolci Egyetemet illeti, itt a műszaki karokon végző, jó képességű hallgatók „lábon elkelnek” harmad-, negyedévben (az MSc. fokozat megszerzése után). A multinacionális cégek gyakori vendégek az egyetemen munkatársak toborozása érdekében, és a végzős műszaki végzettségű hallgatók nyolcvan százalékának megvan az a hely, ahová dolgozni megy. A másik kérdéskör és probléma: belép a Műszaki Földtudományi Karra évente hat-nyolc doktorandusz hallgató, a gépészeknél 10-12, az Anyagtudományi Karon ugyanennyi. Az induló fiatalok között kétségkívül vannak olyanok, akik hezitálnak, arra várnak, hogy egy jó állást találjanak. Ezt az időszakot hasznosan kell eltölteniük, mit csinálnak? Belépnek a PhD képzésbe. A tapasztalat azt mutatja, ha egy kedvező állást talál a fiatal, először azt kéri, engedélyezzük a tanulmányainak egyéves felfüggesztését, azután még egy esztendőt kér, és a végén kiesik a programból, sajnos következmények nélkül. Ugyanakkor, ezen idő alatt felhasznált egy állami finanszírozású doktoranduszi helyet, mondhatjuk úgy: mástól vette el, nem beszélve a képzés költségeiről.”
